kapubanner for mobile

150 új munkahely jön létre Zalaegerszegen

A Zalaco Zrt. csomagolt, fagyasztott pékárut és cukrásztermékeket előállító új zalaegerszegi üzeme 150 új munkahelyet teremt - írja az MTI.

Berta László, a Zalaco vezérigazgatója egyebek közt arról beszélt, hogy az elmúlt 20 évben 500 cukrászt és péket képeztek tanműhelyeikben, ahol gyakorlati képzést is biztosítanak, 40 csökkent munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak, és 5 hallgatóval idén is részt vesznek az egyetemi duális képzésben. A cégcsoport 2007-ben kezdte el kiépíteni kiskereskedelmi hálózatát, Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében.

Az új üzemcsarnokban az idei 40 milliós termelés után a jövőben évi 100 millió pogácsát is képesek lesznek előállítani, ami kiterjedtebb exportot tesz lehetővé. Jelenleg is szállítanak pogácsát Horvátországba és Szerbiába, később pedig Szlovéniába és Ausztriába is, mint "igazi monarchiabeli terméket" - ismertette a vezérigazgató.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk