kapubanner for mobile

1600 alkalmazottat bocsát el a Seat

A veszteségekkel küszködő Seat spanyolországi gyárában a vállalatvezetés és a szakszervezet szerdán megállapodott a további leépítés részleteiben. E szerint a következő három évben 1600 munkahely szűnik meg a Volkswagenhez tartozó járműipari cégnél, egyebek mellett előnyugdíjazás, önkéntes távozás, illetve végkielégítések révén.

A mostani leépítés - amely szerves része a cég talpra állítását célzó átalakítási programnak - a második a cégnél: 2005 végén már végrehajtottak egy 700 fős létszámcsökkentést.

A Seatnak tavaly 49 milliárd euró volt a vesztesége, a beindított átalakításoknak köszönhetően már 21 százalékkal kevesebb, mint 2005-ben. Tavaly 430 ezer autót értékesítettek, 1,9 százalékkal többet, mint 2005-ben.

Az anyavállalat március elején jelezte, hogy mentőövet dob a Seatnak, és a következő tíz évben ötmilliárd eurót fordít fejlesztésekre a gyárban.

A Seat gyakorlatilag azóta problémás a VW számára, amióta 1986-ban megvették a spanyol céget: a veszteség növekedett, az értékesítés pedig csökkent. Már többször felröppentek olyan hírek, hogy a VW bezárja a gyárat, és a termelést máshová - például Kelet-Európába - telepíti, de ezt a vezetés mindig cáfolta.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek