kapubanner for mobile

17 év után hagyja el a Coca-Cola vezérkarát Buffett

Egyik kedvenc befektetési célpontja volt a világ legelismertebb tőzsdegurujának. Warren Buffett-nek a Coca-Cola, melynek igazgatóságából most kivonul. A döntést szóvivője szerint az indokolja, hogy többet szeretne foglakozni az általa vezetett Berkshire Hathaway ügyeivel.

A Warren Buffett által vezetett társaság továbbra sem kíván hátat fordítani az üdítőital-gyártó vállalatnak, a mintegy nyolcmilliárd dollárra taksált 8,4 százalékos részesedésüket megtartják, nyugtatta a piacot az illetékes.


A leggazdagabbak Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt években csalódást okozóan teljesített a Coke, napjainkban a részvények árfolyama alacsonyabb, mint 1996-ban, pedig 1989 után tíz éven át folyamatos szárnyalás jellemezte a Coca-Cola papírjait.

Buffett igen nagy hatással van a cég stratégiájára, mondják a bennfentesek, számos esetben mondta ki a döntő szót. Így például az ő ötlete volt 2004-ben E. Neville Isdell vezérigazgatói kinevezése is. Felróják ugyanakkor a befektetőzseninek, hogy a Coke miatt lépett vissza 2000-ben a Quaker Oats Company megszerzésétől, amely többek között a Gatorade ital révén volt ismert. Ez azon kevés stratégiai hibák közé sorolható, ami Buffett lelkén szárad, a Pepsi ugyanis lecsapott a márkára, és napjainkban éppen a sportital révén sikerült 108 éves története során először tőkeértékben maga mögé utasítania a Coca-Colát.

Buffett persze így is számos más társaság vezetésében fog részt venni, többek között a Washington Post Company, a Gillette Company és a Salomon igazgatóságában érdekelt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek