2-3 hónapba és milliós nagyságrendű összegbe kerül egy fehér galléros dolgozó megtalálása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA szakértő szerint sok fehérgalléros azért keresett új munkát az elmúlt másfél évben, mert a munkáltatója nem kezelte megfelelően a járványt.
Bár sokan hatékonyabban dolgoznak otthonról, mint az irodában, ám az iroda által biztosított kreatív és közösségi interakciók nem működnek, ezért valószínűleg a a hibrid módszer lesz a hosszú távú megoldás - mondta a Világgazdaságnak Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs tulajdonosa és vezérigazgatója. Mint rámutatott, a fizetés ismét az egyik legfonotsabb szempont lett, de felerősödött a közösség és a béren kívüli juttatások szerepe. A szakember szerint a járványhelyzet alatt sok cégvezető megtanult jobban bízni a dolgozóiban:
"Több mint kétezer céggel dolgozunk együtt, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknél a cégvezető őszinte, nyitott kommunikációt folytatott a járvány során, és elmondta, hogy mekkora a probléma, ott minden korábbinál hűségesebbek lettek a dolgozók. Még akkor is kitartottak a cég mellett, ha a túléléshez bércsökkentésre volt szükség" - mondta. Az álláskerső portál kimutatása szerint a munkahellyel rendelkező fehérgallérosok közül a legtöbben azért kerestek állást az elmúlt másfél évben, mert a munkáltatója nem kezelte megfelelően a járványt. Mivel jelenleg minden cég keresi a megfelelő munkaerőt, a munkaadók az őszinte kommunikációval tudják felhívni magukra a figyelomet. A szakember elmondta, hogy egy megfelelően képzett fehér galléros dolgozó megtalálásához 2-3 hónap és millió forontos összegbe szükséges.
Világgazdaság
fotó: pexels
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?