200-250 milliárdba kerülhet a vasárnapi boltbezárás
Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében. Valamint közvetlenül és közvetve akár 50 ezer munkahely szűnhet meg.
Hangsúlyozta: a vasárnapi zárva tartásról érdemi egyeztetés nélkül, egy üzleti terv alapján szűk körben eldöntött intézkedés támadás a vállalkozók tulajdona ellen, ami morálisan is elfogadhatatlan. Megjegyezte: egy kormányzati technológia ellen szólalnak fel, amely során a versenytársakat adókkal, szabályzókkal tönkreteszik, majd olcsón felvásárolják, monopolhelyzet teremtve a piacon.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke elmondta: a Liga a VOSZ-szal együtt adott be népszavazási kezdeményezést az üzletek vasárnapi zárva tartása ellen, amit a Nemzeti Választási Iroda kedden átvett. Szavai szerint „nem lesz könnyű dolog” a népszavazás, mivel 2012 óta több mint 50 százalékos részvételi arányt ír elő az alaptörvény. A parlamenti, önkormányzati, valamint az uniós választásokon sem követelik meg az 50 százalék plusz egy szavazatot előíró érvényességi küszöböt – emlékeztetett. Szerinte ezzel azt üzeni a hatalom, hogy nem kíváncsi az emberek véleményére.
A Liga elnöke hangsúlyozta: a munkavállalókat senki nem kérdezte meg a zárva tartásról, tudomásuk szerint az érintett kiskereskedelmi cégeknél a munkavállalók több mint 80 százaléka ellenzi az intézkedést. Úgy vélekedett, az üzletek bezárása miatt 25-30 ezer munkahely fog megszűnni. Ehhez hozzáadódik, hogy az intézkedés a kapcsolódó kiszolgáló tevékenységekben – logisztika, beszállítás – további mintegy 15 ezer munkahely megszűnését jelentheti, elérve így az 50-55 ezres számot.
Gaskó István szerint ezúttal a munkaadói és munkavállalói érdekek közösek. Közölte: a VOSZ és a Liga együttműködési megállapodást írt alá. A megegyezés szerint ha sikerül a népszavazással elérni a vasárnapi nyitva tartást, akkor javasolni fogják a vasárnapi pótlék „jelentős mértékű” megemelését, valamint a vasárnapi munkában való önkéntes részvétel megteremtését olyan módon, hogy évi legfeljebb 12 alkalomra lehessen vasárnapi munkára kötelezni a munkavállalót, megengedve, hogy ettől kölcsönös megállapodással eltérjenek.
Javasolják továbbá a jelenlegi egy helyett havi két vasárnapi pihenőnap előírását is. Hozzátette: ha a törvényhozáson ez nem menne át, akkor ágazati jellegű megállapodásokat kötnének. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára jelezte: alaptalan a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban külföldi példákra hivatkozni. Nyugat-Európában egyedül Franciaországban, Németországban és Ausztriában van jelenleg szigorú vasárnapi zárva tartás, de mind Németország, mind Franciaország oldani kezdte az intézkedést, az előbbi országban tartományi hatáskörbe delegálták a kérdést. Bécsben valószínűleg hamarosan újból megnyitják a boltokat a történelmi belvárosban, mivel nagy igény van rá – tette hozzá. Lengyelországban, Írországban, Portugáliában, ahol domináns a katolikus vallás, nincsen ilyen rendelkezés – jegyezte meg.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatása szerint a foglalkoztatott nők közel egyharmada állítja, hogy megkülönböztetéssel szembesült, amikor egyenlő bért próbált elérni. Teljes cikk
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?