kapubanner for mobile

200 ezer forint alatt keresnek, de könnyen elhelyezkednek a frissdiplomás jogászok

132-174 ezer forint körül keres egy két éve végzett jogász a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adatai szerint - írja az Eduline.hu. Egyelőre három jogi kar adatait tartalmazza a 2012-es pályakövetési rendszer.

A Debreceni Egyetem (DE) Állam- és Jogtudományi Karán végzett hallgatók átlagosan 5-6 hét alatt találtak munkát, a nettó átlagbér 132 ezer forint. A hallgatók 21,3 százaléka már a végzéskor is főállásban dolgozott, részmunkaidős állása a megkérdezéskor 23,9 százalékuknak volt. A válaszadáskor száz megkérdezettből mindössze ketten voltak munkanélküliek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara volt hallgatóinak 46,4 százaléka már egyetemistaként is dolgozott, a végzéskor 38,8 százalékuknak volt teljes munkaidős állása. A válaszadáskor százból négyen voltak munkanélküliek, részmunkaidőben minden tizedik volt hallgató dolgozott. Az ELTE ÁJK-n végzettek átlagosan 2,5-3 hónap alatt helyezkedtek el, átlagos nettó fizetésük 174 ezer forint.

A legkedvezőtlenebb helyzetben a Miskolci Egyetem (ME) Állam- és Jogtudományi Karán tanulók voltak. Hallgatóként 65,6 százalékuk vállalt munkát a tanulás mellett. A végzéskor a hallgatók felének volt teljes munkaidős állása. A válaszadáskor minden tizedik megkérdezett munkanélküli volt, részmunkaidőben 16,8 százalékuk dolgozott. Az ME ÁJK-n végzett hallgatók átlagosan öt hónap alatt találtak munkát, átlagos nettó fizetésük 146 ezer forint.

A 2012-es országos Diplomás Pályakövető Rendszer a 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben abszolutóriumot szerzett hallgatók munkaerő-piaci tapasztalatait online mérte fel.

Eduline.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek