200 új munkahelyet teremt Kecskeméten az instant tésztákat gyártó vállalat
Felavatták a japán Nissin Foods Kft. 33 millió euróból (mintegy 10,2 milliárd forint) felépített új gyáregységét Kecskeméten, innen látja majd el egész európai piacát az instant élelmiszereket gyártó cég - írja az MTI.
Koki Ando, a Nissin Foods Holding Co. Ltd. vezérigazgatója a csütörtöki avatón elmondta: növekedésre számítanak az európai piacon, ezért döntöttek a kecskeméti gyárépítés mellett.
"A magyarországi gyár globális jelenlétünk fontos eleme, hiszen Kecskemét az európai működésünk új központja. A gyáregység bővítése pedig bizonyítja, hogy vállalatunk képes kiszolgálni a magas minőségű, egészséges ételek iránt egyre növekvő igényt" - fogalmazott a vezérigazgató.
A japán vállalatcsoport, amely a világ első számú poharas instant tészta forgalmazója, 2004-ben jelent meg Magyarországon, amikor a vállalat európai gyáregységét Hollandiából Kecskemétre helyezték át. A termékek iránt egyre növekvő kereslet mostanra szükségessé tette egy nagyobb, modernebb gyáregység kialakítást.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondása szerint az új gyár 200 munkahelyet teremt.
Beszélt arról is, hogy adottságai alapján Kecskemét a lehetőségek városa a vállalkozások számára. Nemrégiben a déli iparterület is még csak egy lehetőség volt egy olyan beruházásra, amellyel a Nissin és a város is nyerhet, mára pedig egy tízmilliárdos fejlesztés helyszíne - fogalmazott. Hozzátette: lassan teljesen benépesül a város déli iparterülete.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?