kapubanner for mobile

200 munkahelyet teremt egy dél-koreai beruházás Salgótarjánban

Kétszáz embernek ad munkát épülő salgótarjáni üzemében a dél-koreai Bumchun Precision nevű cég, a beruházás értéke 41 millió euró, mintegy 13,3 milliárd forint - jelentették be a nógrádi megyeszékhelyen szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján polgármestere remélte, hogy a dél-koreai cég beruházásával a város gazdasága fejlődési pályára áll. Az önkormányzat a 200 új munkahely megtartásában is a dél-koreai cég partnere kíván lenni.

Hozzátette: a természeti környezet megóvása érdekében a megújuló energiákra épül a város gazdaságfejlesztési programja, ezért is öröm, hogy a koreai cég elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt majd alkatrészeket.

Csoi Dzse Jong, a Bumchun Precision elnökhelyettese elmondta, hogy magas minőségi követelményeket támasztó világcégek megrendelésére gyártanak IT és mobiltelefon alkatrészeket, és erre a technológiára alapozva 2015 óta foglalkoznak elektromos autók akkumulátorcsatlakozóinak gyártásával.

Salgótarjánt a helyszín és a képzett munkaerő alapján kiválónak találták, a fejlesztési lehetőségek pedig biztosak. Egyelőre 12 ember vettek fel, akik közül öten már dél-koreai képzésen is részt vettek, további négy munkatárs a jövő héten utazik a távol-keleti országba.

A gyárhoz 27 000 négyzetméteres területet vásároltak meg a salgótarjáni ipari parkban. Az üzem telepítéséhez átalakítanak egy korábban kereskedelmi raktár céljait szolgáló épületet, de marad hely arra is, hogy a jövőben új üzemcsarnokot építsenek fel a területen.

A tervek szerint az első akkumulátorcsatlakozó 2020 júniusára készül el a salgótarjáni üzemben.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek