230 munkavállalójától válik meg a Philips
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVárhatóan 2-3 csoportban 230 munkavállalójától válik meg a Philips székesfehérvári gyára, az elbocsátások már megkezdődtek - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport regionális kommunikációs vezetője.
Blazsevácz Péter tájékoztatása szerint a cégcsoport - mint azt tavaly áprilisban nyilvánosságra is hozták - a Philips márkájú televíziók gyártásának megerősítésére közös vállalatot hozott létre a számítógép monitorokat már hasonló vegyes vállalatban gyártó TPV-vel.
Az együttműködés értelmében a székesfehérvári üzemben kizárólag tv-készülékeket állítanak majd elő, s egyes, jelenleg még ott készülő egyéb termékek - szájhigiéniai eszközök, borotvák, telefonkészülékek - végszerelését és csomagolását a Philips egy harmadik gyártóbázisára szervezi ki.
Arra, hogy a jövőben mekkora létszámmal dolgozik majd a székesfehérvári üzem Blazsevácz Péter egyelőre nem tudott válaszolni. Úgy vélte, hogy a létszámot minden esetben a piaci szükségletek határozzák meg. Az üzemben tavaly szeptemberben 750 fő dolgozott. Az MTI úgy tudja, hogy az elbocsátások április közepére fejeződnek be.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek