2400 embert küldhet el a Volkswagen Nyugat-Európában
A Volkswagen német autógyártó azt tervezi, hogy 2400 állást szüntet meg Nyugat-Európában, az összes munkaerő nagyjából egyötödét. Az elbocsátásokra a cég belgiumi, portugál és spanyol üzemeiben kerül sor - jelentette az AFP.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülése szerint a 4900 főt foglalkoztató brüsszeli gyárban, a 2800 embert alkalmazó palmelai és a 4300 főnek munkát adó pamplonai üzemben szüntetnek meg munkahelyeket.
Ettől függetlenül a VW munkaügyi vezetője a Hannoversche Allgemeine Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy három gyárban terveznek dolgozói létszámcsökkentést. Mint mondta, problémákkal küszködnek a cég nyugat-európai üzemeiben, így megválnak a munkatársak egy részétől, mint ahogy azt Németországban is megtették.
A VW korábban bejelentette, hogy 20 ezer dolgozót küld el Németországban a következő három év során, hogy megerősítse pénzügyi helyzetét.
Menedzsment Fórum
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?