Megjelent: 5 éve

25 ezer embert tervez felvenni az IBM

A számítástechnikai óriás bejelentette, hogy 25 ezer fővel bővül és 1 milliárd dollár értékű képzési programot is indít, írja a Világgazdaság.

images

images

Bár a létszámbővítés a tervek szerint négy évre oszlik el, és nincsenek kőbe vésve a számok. A gazdasági körülmények is befolyásolják, hogy milyen módon és mértékben valósulhat meg a toborzás. Jövőre 6000 embert mindenképp terveznek felvenni, nem elsősorban magasan képzett munkakörökre.

Világgazdaság
  • 2021.07.31Minőségellenőr képzés A minőségellenőrök felkészítése a minőségellenőrzési és fejlesztési tevékenységek eredményes elvégzésére. A minőségellenőrzéshez szükséges alapvető ismeretek és módszerek készségszintű elsajátítása, a résztvevők minőségirányítási kompetenciájának fejlesztése. Részletek Jegyek
  • 2021.08.10 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikusra lehet szüksége minden olyan cégnek, amelynél kiemelten fontos a munkahelyi egészség és biztonság megvalósítása. A Munkavédelmi technikus ugyanis elősegíti a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, valamint a munkavédelemre fordított költségek optimalizálást. Támogatja a munkáltatót a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésében, ezzel hozzájárul a mulasztások és szabályszegések hátrányos személyi és anyagi következményeinek elkerüléséhez Részletek Jegyek
  • 2021.08.28Agilis Transformáció Leader képzés online, videokonferenciás Hazánkban egyre több és több vállalat lép az agilis átalakulás útjára, így felértékelődik az agilis transzformációt vezető szakemberek jelentősége. Az Agile Transformation Leader egy olyan szervezetfejlesztő szakember, aki felkészíti és végig kíséri az agilis átalakulás útján a vállalatot. Ügyfél-fókuszt, Design Thinking szemléletet hoz be, vezetőket coachol, csapatokat mentorál, miközben pozitív, felhatalmazó légkört teremt a szervezeten belül. Részletek Jegyek
  • 2021.09.23HR Basic Sajátítsd el évek helyett 12 napban az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! HR gondolkodás e-learning videókkal, esettanulmányokkal, testre szabva gyakorlatorientáltan. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Alkatrészgyártással bővít, és a fiatalok képzését is felkarolja a zalaegerszegi ZMT Hungary

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal... Teljes cikk

Japán-német beruházásból épül kutatóközpont a XI. kerületben

A japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő cég 4 milliárd forintból megvalósuló beruházásához 1 milliárdot a magyar kormány ad. A XI.... Teljes cikk

Idén is várja nyári gyakorlatra a középiskolásokat az Auchan

Idén nyáron is legalább 100 diák számára biztosít gyakorlati helyet az Auchan. Az áruházláncnáál a tanulók nem csupán megtanulnak boldogulni... Teljes cikk