kapubanner for mobile

3000 elektromos gépkocsira fizettek ki támogatást a vállalati programban

A céges járműflották zöldítését ösztönző pályázaton több mint 2700 nyertesnek utaltak már járművenként átlagosan 3,9 millió forint vissza nem térítendő forrást. Az eddigi kifizetések a szerda reggeli adat szerint 3046 gépkocsi megvásárlását segítik - közölte hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A tavaly februárban indult vállalati e-autó program 30 milliárdos keretösszegét majdnem teljes egészében lefedik az igényelt összegek. A 29,7 milliárd forint összértékű kérelmek alapján több mint 4700 szerződést kötöttek meg eddig 21,3 milliárd forintra. A sikeresen pályázó gazdasági társaságok már több mint 11,8 milliárd forintot kaptak kézhez.

A minisztérium tájékoztatása szerint az elutalt támogatások a legnagyobb darabszámban a BYD autóinak beszerzéséhez járulnak hozzá. A kifizetések mintegy negyedéből (764) a kínai gyártó termékeit vásárolják meg a cégek. Száznál több jármű után fizettek állami hozzájárulást a Tesla (557), a Volvo (295), a Hyundai (204), a Nissan (166), a Volkswagen (110) és a Dacia (108) típusaira.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az eredetileg március végi benyújtási határidőt annak lejárata előtt 2025. december 1-ig hosszabbították meg. A pályázatot várhatóan jóval korábban felfüggesztik majd, de a feltételeknek nem megfelelő vagy visszavont próbálkozások miatt még mindenképpen érdemes jelentkezni - hívták fel a figyelmet.

A tiszta és csendes autók üzemeltetése nemcsak környezetkímélő, hanem olcsóbb is, mint a hagyományos hajtású gépkocsiké. Március végéig több mint 77 ezer tisztán elektromos járművet helyeztek forgalomba Magyarországon. A leginkább klímabarát állomány ezzel 2020 elejéhez képest a tízszeresére nőtt - összegezte az EM.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek