3800-4200 új munkahely jön majd létre - jelentette be Orbán Viktor
Magyarország számára kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága - jelentette ki Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, Berlinben. A miniszterelnök németországi újtán Stuttgartban tárgyalt a Mercedes auóipari óriás vezetőségével, a cég Magyarország legnagyobb kapacitással bíró autógyárát tervezi létrehozni.
Magyarország nem tud a mostani életszínvonalon élni, ha csak a tízmillió magyar gazdasági piacára számíthat - fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva, tragikus volna "a világ többi részétől való elzárkózás". Kiemelte: a nyitott világgazdaság akarásában Németország is a szövetségesünk, hiszen ők is termelő ország, és el kell adniuk a termékeiket a világban, ezért érdekünk, hogy nyitott maradjon a világgazdaság.
Orbán Viktor a Mercedest hozta a két ország közötti gazdasági kapcsolat példájaként, megemlítve, a járműgyártó 3800-4200 új munkahelyet hoz létre Kecskeméten, "hét lakat alatt tartott" új modellek és a hozzájuk szükséges alkatrészek gyártására.
Hangsúlyozta: átalakuláson megy keresztül a német ipar, a kérdés az, hogy ebben a technológiai váltásban "van-e helye a magyaroknak, lesz-e helye a magyaroknak, vagy sem, és a válasz az, hogy lesz".
Orbán Viktor miniszterelnök június 19-én találkozott Ola Källenius vezérigazgatóval, az igazgatótanács elnökével a Mercedes-Benz Group AG stuttgarti székhelyén.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Stuttgartban kijelentette, a Mercedes jelenleg zajló beruházásai nyomán Magyarország legnagyobb kapacitással bíró autógyára jön létre, tovább erősödik a magyar gazdaság, és mindez hozzájárul ahhoz, hogy hazánk a világgazdaság új korszakának nyertesei közé tartozzon. A tárcavezető a Mercedes vezetőivel folytatott egyeztetéseket követően arról számolt be, hogy erre a tárgyalásra olyan időszakban került sor, amely alapvetően meghatározza az autóipar jövőjét, a szektor ugyanis forradalmi átalakuláson megy keresztül, s mostanra gyakorlatilag csupán az elektromos átállás sebessége a kérdés.
"Ez olyan helyzet, amikor nem csak az autóipari vállalatok, hanem az országok is versenyeznek azokért a lehetőségekért, azokért a beruházásokért, fejlesztésekért, amelyek eldöntik azt, hogy a jövőben mely országok kerülnek az új korszak győztesei közé, és melyek azok, akik adott esetben hátrányba kerülnek, vagy nem tudják a megfelelő hasznot kivenni ebből az újonnan kialakuló iparágból" - jelentette ki. Majd leszögezte, hogy Magyarország mindig is az európai autóipar egyik fontos fellegvára volt, így van és volt is ez a hagyományos meghajtás időszakában, és jó esély van arra, hogy így legyen az elektromos meghajtás időszakában is.
"Magyarország tehát jó úton van abban az irányban, hogy ennek az új autóipari korszaknak a nyertesei közé tartozzunk" - közölte. "Ez sok-sok új munkahelyet jelent Magyarországon, ez modern technológiát jelent Magyarországon, ez gazdasági növekedést jelent Magyarországon" - sorolta.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a Mercedes a világ autóiparának egyik legfontosabb vállalata, a globális elektromos átállás egyik éllovasa és a magyar gazdasági növekedés egyik záloga, amely jelenleg is 600 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat hazánkban. Tájékoztatása szerint így jelentősen nőni fog az elektromosautó-gyártási kapacitás Kecskeméten, ezek a fejlesztések ráadásul azt fogják eredményezni, hogy a Mercedes nyolc-kilencezer főre fogja emelni a magyarországi munkavállalói számát. "Ez lesz a legnagyobb elméleti kapacitással bíró autógyár Magyarországon, ráadásul a legösszetettebb is, minthogy hagyományos meghajtású, hibrid és elektromos meghajtású járműveket egyszerre tudnak gyártani" - fogalmazott.
A miniszter végül arra is kitért, hogy a Mercedes beruházásai túlmutatnak önmagukon, ugyanis a hazai felső- és középfokú oktatás színvonalának folyamatos növelését is magukkal hozzák, miután ez volt az első cég, amely a középfokú oktatásban műszaki célú duális szakképzési programban vett részt.
"Ráadásul a Mercedes kapacitásainak a bővítése jó hír a teljes magyar vállalati szektor, a teljes magyar gazdaság számára, hiszen a Mercedes beszállítóinak 42 százaléka magyar vállalat" - mutatott rá.
"A Mercedes jelenleg zajló beruházásai nyomán így Magyarország legnagyobb kapacitással rendelkező autógyára jön létre, tovább erősödik a magyar gazdaság, a magyar autóipar, és Magyarország az autóipar technológiai forradalma által meghatározott új világgazdasági korszak nyertesei közé fog tartozni" - összegzett.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?