4,6 százalékon az amerikai munkanélküliség
Összesen 110 ezer új munkahely jött létre a múlt hónapban az Egyesült Államokban a mezőgazdasági szektoron kívül, ezzel együtt a munkanélküliek aránya 4,6 százalékosra emelkedett, mivel decemberben 4,5 százalékon volt. Legutóbb tavaly szeptemberben állt 4,6 százalékon.
Az előzetes várakozásoknál 40-45 kevesebb volt a létrejött új munkahelyek száma. A létrejött munkahelyekből 104 ezret a szolgáltatási szektor adott az amerikaiaknak a múlt hónapban.
Az átlagos órabér 0,2 százalékkal nőtt januárban, elérve a 17,09 dollárt az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken kiadott adatai szerint, míg a heti átlagos munkaidő 33,8 óra volt. Decemberben egyébként a felülvizsgált adat szerint 206 ezer új amerikai munkahely jött létre.
A szakértői várakozások szerint a munkanélküliség az idei év első hónapjában 4,5 százalékos volt, az átlagos órabér kapcsán 0,3 százalékos emelkedéssel számoltak a szakértők a decemberi 0,5 százalékos növekedést követően.
(MTI)

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek