kapubanner for mobile

450 dolgozójától válik meg a Pick

450 dolgozó kerül utcára a Pick Részvénytársaságtól - jelentette be Kovács László, a cég vezérigazgatója, majd bejelentése után egy hétre szabadságra ment.

450 dolgozójától válik meg a Pick 2004. szeptember 7. FigyelőNet, Rádió.hu 450 dolgozó kerül utcára a Pick Részvénytársaságtól - jelentette be Kovács László, a cég vezérigazgatója, majd bejelentése után egy hétre szabadságra ment. hirdetés Golhovics Gábor, a Pick szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a jövő héten, kedden tárgyalnak a munkáltatóval, de a tervezett leépítés mértékét előreláthatóan nem fogják csökkenteni. Tavaly a vezérigazgató azt ígérte, hogy jelentősen több sertést fognak vágni, mint az előző évben. Ehhez képest a vágások száma rohamosan csökken, ezért van szükség a létszámleépítésre. A szakszervezeti vezető a piac változásában látja a fordulat okát. Annak idején, amikor azok a tervek készültek, a sertéságazat helyzete, bekerülési árai azt vetítették előre, hogy megéri ilyen mennyiségben vágni sertést. Sajnos, azóta megváltozott a helyzet, és az Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán az alapanyaghelyzet megváltozott. Nemcsak magyar sertés van, hanem egész unió területéről a félsertéseket olcsóbban meg lehet szerezni; spanyolból, olaszból, Dániából, Németországból, Hollandiából. Nem tud olyan országot mondani, ahonnan ne lehetne olcsóbban beszerezni, mint itt, a termelőktől a vágott sertést. Gondolom, hogy ez inspirálta, és a mi tulajdonosunk pénzügyi befektető, tehát egész más szemszögből nézi ezt a helyzetet, mint egy igazi húsiparos – mondta Golhovics Gábor.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek