5,5 százalékos bérfejlesztést javasol a Budapest Airport
A Budapest Airport megemelve korábbi ajánlatát, 5,5 százalékos bérfejlesztést javasol 2007-re munkavállalóinak - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint folytatódtak a bértárgyalások a Budapest Airport (BA) és a BA, valamint a Repülőtéri Üzemanyagkiszolgálási (RÜK) Kft. dolgozóit képviselő érdekképviseletek között, az egyeztetéseken a munkáltató 5,5 százalékra emelte az alapbér-emelési ajánlatát 2007-re, visszamenőleges hatállyal január 1-ig.
Ez az ajánlat meghaladja a szakszervezetek többsége által aláírt, 2006. február 8-iki megállapodásban foglaltakat - teszik hozzá. Ismertetik, hogy abban a megállapodásban az előző évi infláció + 1 százalékos béremelési mérték szerepel 2007-re. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint tavaly az infláció 3,9 százalék volt, így a BA ajánlata 1,6 százalékponttal jobb a megállapodás alapján számítottnál.
A javasolt béremelés a BA közleménye szerint összhangban van a légi közlekedési iparág más vállalatainál megvalósított béremelésekkel, illetve az Országos Érdekegyeztetési Tanács ajánlásával, ami a magánszféra vonatkozásában 5,5-8 százalék.
A BA menedzsmentje arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002 és 2005 között jelentős mértékű béremelésekre került sor a Budapest Airport-nál, amelyek mértéke az országos átlag majdnem duplája volt. Ez azt eredményezte, hogy az alacsonyabb besorolású pozíciók jövedelme (alapbér és cafeteria juttatások együttesen) a piaci átlag felett helyezkednek el.
Az elmúlt évek béremelései ráadásul az akkori, jelentős mértékű forgalomnövekedés idején történtek.
Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint az ajánlatot reálisnak és fairnek nevezte. A tárgyalások pénteken folytatódnak.
Példaként említi a BA, hogy a Malév és a légitársaság érdekképviseleti szervei 2007-re 5 százalékos bérfejlesztésben állapodtak meg. A Ferihegyi Repülőtér egyik földi kiszolgáló társaságánál, a Celebi Ground Handlingnél április 1-jéig visszamenőleg 7,7 százalékos bérfejlesztésben állapodtak meg, ami egész évre vetítve 6 százalékos emelésnek felel meg.
Tavaly, a HAY humán erőforrás tanácsadó vállalat felmérést végzett 242 magyar vállalatnál. A felmérés azt mutatja, hogy a BA munkavállalóinak jövedelme a 8-12 besorolású pozíciók (gradek) esetében a piaci átlag felett helyezkedik el - derül ki a közleményből.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?