kapubanner for mobile

5 ezer embert rúghat ki az Airbus

Német sajtóforrások szerint összesen 5 ezer németországi munkahelyét szüntetné meg az Airbus gépeket gyártó EADS konzorcium, azaz ottani dolgozóinak közel negyedét építené le. A társaság vezetése ugyanakkor cáfolta a híreket.

Az Airbus két üzeme valószínűleg teljesen áldozatul esne a karcsúsításnak, amit a múlt évben kirobbant pénzügyi válság miatt és az annak megoldását célzó átalakítási program alapján hajtanának végre. Emellett komoly elbocsátásokra is lehet számítani, a Handelsblatt szerint ötezer a német üzemekben ötezer fővel csökkentenék a létszámot.

A sajtóértesülésekre reagálva az EADS szóvivője egyszerű kitalációnak nevezte a sajtóhírt, emlékeztetve, hogy ugyan van egy "Power 8" névre keresztelt tavaly elhatározott takarékossági program, amellyel a kiadásokat 2 milliárd euróval szeretnék lefaragni 2010-re, de az abban végrehajtandó lépéseket nem rögzítették még.

A német gyárbezárásokat egyébként több ízben cáfolták. Legutóbb két héttel ezelőtt, első alkalommal pedig októberben, amikor a német sajtóban megjelent a közlés, hogy meg akar szabadulni több németországi gyártóüzemétől, azaz 6,6 ezer dolgozó állását veszélyezteti. A Bild című német lap akkor azt írta, hogy az Airbus költségcsökkentési programja keretében mihamarabb túl akar adni németországi vállalatain különböző befektetőknek, akik úgymond tovább üzemeltetnék ezeket, de jóval olcsóbban szállítanának be az Airbusnak. Ezáltal a dolgozók tömegei ugyan nem kerülnének az utcára, de jövedelmük csökkenne.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek