50 ezer állami alkalmazott maradt ki eddig a bérfejlesztésből
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a szolgáltató szektorban dolgozók harmada még mindig nem tudja, hogyan nő majd a bére a következő években.
A postások 8 százalékos emelést harcoltak ki tavaly, májusig visszamenőleg, idén 4 százalékos bérfejlesztést kapnak júliustól, és a korábbinál több egyszeri juttatást, ám a Postás Szakszervezet szerint így is rosszabbul keresnek majd, mint a többi állami vállalat dolgozója -derül ki az RTL Klub Híradójából. A szakszervezet úgy számol, hogy egy kézbesítő sok éves gyakorlattal alig több mint 6 ezer forinttal többet, havi nettó 159 ezer forintot vihet majd haza. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint nem azzal az ütemezéssel érik el a postások alapbérének növekedését, ahogy tervezték. A postások jövőre 9, 2023-ban 2 százalékos alapbérfejlesztést kapnak.
A MÁV-Volán csoportnál 2020-től 10, 2023-tól pedig legalább 5 százalékos alapbéremelésre számítanak, idén viszont egyáltalán nem nő az alapkeresetük, viszont többször is kapnak egyszeri kifizetést, idén összesen 600 ezer forintot.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Híradónak azt mondta, a szolgáltató szektorban 150 ezerből 50 ezren kimaradtak a bérfejlesztésből, ők még mindig nem tudják, hogy idén milyen bérfejlesztésre számíthatnak, és azt sem, hogy a következő években hogyan alakul majd a bérük. A csatorna megkérdezte a kormányt, hogy mikor kaphat béremelést az összes állami alkalmazott. A válaszból ez nem derült ki. Mint írták, csaknem 200 kisebb cégnél az éves bérfejlesztés a 2021. évi üzleti terv alapján önerőből történik.
RTL Klub
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?