67 év felett is meghúzhatják a nyugdíjkorhatárt a németeknél
Lehet, hogy a német nyugdíjreform nem ér véget azzal, hogy a nyugdíjkorhatárt 65-ről 67 évre emelik - derült ki a német gazdasági miniszter, Michael Glos szavaiból.
Glos a Spiegel című hetilapnak nyilatkozva célzott a további korhatár-emelésre, azaz hogy a 67 éves korig történő fokozatos emelésnek folytatása lehet. Számítások szerint 2035-re a 65 évesnél idősebb németországi lakosság részaránya a jelenlegi 18 százalékról várhatóan 30 százalék fölé emelkedik.
A német parlament illetékes bizottsága hétfőn vitatja meg a nyugdíjkorhatár emelésének tervét, egyelőre 67 éves korra. Miközben számos érdekcsoport ezen emelés ellen érvel, Glos támogatást kapott az ország központi bankja, a Bundesbank mostanában nyilvánosságra került egyik elemzésével, miszerint tanácsos lenne a korhatár megállapítását a várható életkor alakuláshoz kapcsolni.
A német parlament illetékes bizottsága hétfőn vitatja meg a nyugdíjkorhatár emelésének tervét, egyelőre 67 éves korra. Miközben számos érdekcsoport ezen emelés ellen érvel, Glos támogatást kapott az ország központi bankja, a Bundesbank mostanában nyilvánosságra került egyik elemzésével, miszerint tanácsos lenne a korhatár megállapítását a várható életkor alakuláshoz kapcsolni.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?