kapubanner for mobile

700 ezer forintba kerül egy pályakezdő első munkahelye

A szeptember elsejével indult Első munkahely garancia program eddig 3020 pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget országszerte, a 3 milliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4300 fiatal elhelyezkedését segíti - mondta Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

images

Czomba Sándor a ceglédi Kónusz Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Első munkahely garancia munkaerő-piaci program eddigi tapasztalatai kapcsán közölte: a pályakezdő fiatalok körében --– az uniós átlaghoz hasonlóan --– 28 százalékos a munkanélküliségi ráta, ezért is kiemelt jelentőségű a kezdeményezés. A konstrukció szerint az a munkaadó kaphat támogatást, amelyik ez év szeptember elejétől december végéig, legfeljebb négy hónapig foglalkoztat regisztrált pályakezdő álláskeresőt teljes vagy részmunkaidőben.

A munkaadó részére a 2012. évi bér és szociális hozzájárulási adó költségeit fedezik maximum a minimálbér 200 százalékáig. Az államtitkár hangsúlyozta: a program segítségével a pályakezdők olyan munkatapasztalatot szerezhetnek, amely később előnyös lesz számukra.

Iróczki Lénárd, a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója tájékoztatójában emlékeztetett: Pest megyében 185 ember bevonására van lehetőség, közülük 120 fiatal már elhelyezkedett. Cegléden ezidáig húsz munkáltató részesült - 19,5 millió forint --–- támogatásban, 33 pályakezdő foglalkoztatásával.

A főleg fékcsővégek gyártásával foglalkozó Kónusz Kft. három --–- a vállalatnál korábban ipari tanulóként megfordult - pályakezdőt tudott alkalmazni a programnak köszönhetően, és foglalkoztatásukat hosszú távon tervezik --– mutatta be a lehetőséget Kunszt Mihály tulajdonos-ügyvezető. Az 500 millió forint éves árbevételű, 80 százalékban exportra termelő cégben ezzel ötvenre emelkedett a foglalkoztatottak száma.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk