kapubanner for mobile

70 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma tavalyhoz képest

A HR-körkép 2021 című felmérés szerint a megkérdezett vállalatok 29 százaléka több pénzt fordít toborzásra, mint tavaly.

images

A korlátozások feloldását követően, idén áprilistól 70 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma 2020-hoz képest, ez részben azt jelzi, hogy erős munkaerőhiány alakult ki a piacon, részben pedig azt, hogy nőtt a dolgozók munkakeresési kedve - közölte a Profession.hu hétfőn az MTI-vel. Az állásportál HR-körkép 2021 című friss, reprezentatív kutatásából ugyanakkor kiderült, hogy a munkaerőhiány differenciáltan jelenik meg és ágazatonként eltérő mértékben. Példaként említették, hogy az IT szektorban a 2019 előtti időszakhoz képest is többet kell küzdeniük a cégeknek és a toborzást végző szakembereknek egy megfelelő jelöltért. Általánosságban elmondható, hogy a sok nyitott pozíció miatt az álláskeresőknek több lehetőségük nyílt válogatni az ajánlatok között, emellett a munkahelyekkel összefüggő preferenciáik is megváltoztak: a home office lehetősége a váltás egyik legfontosabb motivációs tényezőjévé vált.

Kiemelték, ebben a helyzetben a megfelelő munkavállalók megszerzése és megtartása kulcsfontosságú, egyúttal fokozott kockázatot jelent a cégek számára a dolgozók elveszítése. Korábban a bizonytalan helyzet miatt az emberek kevésbé mertek munkahelyet váltani, az álláshirdetések számának növekedésével viszont a munkakeresési kedv is jelentősen nőtt. A jelen körülmények között a vállalatoknak nehezebb elérniük, megszólítaniuk a számukra megfelelő álláskeresőket, ezt pedig a toborzásra fordított kiadások emelkedése is jól mutatja. A megkérdezett vállalatok 29 százaléka válaszolta azt, hogy több pénzt fordít toborzásra, és mindössze 7 százalékuk költ erre kevesebbet, mint tavaly. Ugyanakkor 2020-ban a munkaadóknak csak 13 százaléka növelte a folyamatra fordított kiadásait, 14 százalékuk viszont csökkentette azokat. A felmérésben résztvevő cégek 39 százaléka 10 embernél kevesebbet foglalkoztató kisvállalkozás, a válaszadóknak szintén 39 százalékánál a dolgozók létszáma 11 és 49 között mozog, míg egyhatoduknál az alkalmazottak száma 50-249 között alakul, 6 százalékuk pedig 250-nél több embert foglalkoztat. A megkérdezettek 1 százaléka fedi le az 1000 embernél többet foglalkoztató nagyvállalatokat.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek