75 millióval segíti a kormány a kórházi dolgozókat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHetvenötmillió forinttal támogatja a kormány a Magyar Kórházszövetség kórházi dolgozók egészségfejlesztését szolgáló programját - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta: fontos a kórházakban dolgozó orvosok, ápolók egészségének megőrzése. Magyarországon egy OECD-felmérés szerint az egészségben eltöltött évek száma 63, ami megfelel az EU átlagának, és a Magyarországon várható élettartam is egyre jobban közelít az uniós átlaghoz.
A program a kórházi dolgozók egészségmegőrzését, továbbképzését, egészséges táplálkozását, dohányzásuk visszaszorítását szolgálja, továbbá kifejezi az egészségügyben dolgozók megbecsülését
- ismertette Rétvári Bence.
Hangsúlyozta: az egészségügyben a mindennapi munka nagy mentális és fizikai megterhelés, embert próbáló feladat. Köszönettel tartozunk az egészségügyi dolgozóknak! -mondta.
Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a kórházak feladata a betegek ellátása, de ehhez fontos a kórházi infrastruktúra, épületek mellett a humán erőforrások megújítása is. Ez a három éve tartó kórházi egészségmegőrzési program is hozzájárul a kórházi dolgozók egészségügyi állapotának javításához - jelezte.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke a szövetség támogatásáról a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2025. szeptember 17-én. MTI/Soós Lajos
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc