90 ezer forint is lehet a különbség a bolti bérek között
Jelenleg legtöbbet az iparcikkes vegyes boltokban lehet keresni, legkevesebbet pedig a kínai vagy vietnami ruhás piacokon. A legnagyobb problémát a boltosoknak az eladók boltról-boltra való vándorlása jelenti - írja a blokkk.com szaklap.
A friss statisztikák szerint az iparcikkes vegyes boltokban az eladók és az árufeltöltők havi bruttó 278 ezer forintra számíthatnak - írja a lapírja a lap. A bérrangsor második és harmadik helyén az illatszer boltokban dolgozók, valamint az autókereskedések alkalmazottai vannak, ők mindössze néhány ezer forinttal keresnek csak kevesebbet.
A rangsor végén a ruházati piacokon dolgozók vannak, ők mindössze havi bruttó 187 ezer forinttal számolhatnak. Ennél csak kicsivel kapnak többet a halas boltokban illetve a zöldségeseknél árusító dolgozók.
A bérolló 91 ezer, ami azt jelenti, hogy hiába emelkedtek a bérek 10 százalekkal, a legkevesebbet és a legtöbbet keresők bére között nőtt a különbség.
A kisebb boltok nehezebben bírják a bérversenyt, technológiai fejlődésre szinte egyáltalán nem is futja. A legnagyobb béremlekedés az élelmiszer boltokban volt, bruttó 176 ezer forintról bruttó 215 ezerre emelkedett a fizetés.
A munkaerőhiany a Dunántúlon és a fővárosban a legnagyobb mértékű, a boltosoknak nagy problémát jelent a dolgozók boltról boltra való vandorlása.
Fotó: Pixabay
blokkk.com

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon