9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár
A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek a nyomán biztossá válhat 250 munkahely - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Weger Hungária Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2026. április 1-jén. MTI/Kovács Márton
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Weger Hungária Kft. friss beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy az olasz tulajdoni hátterű klímatechnikai vállalat mintegy 9,5 milliárd forint értékben Jászárokszálláson új gyárat épít, amihez a kormány 1,1 milliárd forint támogatást nyújt, így biztosítva be 250 munkahelyet.
"Ebben az új 10 ezer négyzetméteres gyárban a legmodernebb technológiával fogják készíteni azokat a hőszivattyúkat és légkezelő rendszereket, amelyek például nagy gyárépítések esetén is fontos szerepet játszanak" - mondta.
"A Weger-csoport a legmodernebb technológiát fogja behozni Magyarországra, digitalizált termeléssel a minőséget tovább javítják, ezzel a vállalat nemzetközi versenyképessége tovább javul. Az itt előállított termékeik 80-90 százalékát a külpiacokon, leginkább Nyugat-Európában fogják értékesíteni" - folytatta.
Aláhúzta, hogy az olasz cégek a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják ma hazánkban, 520 vállalat több mint húszezer embernek ad munkát.
Arra is kitért, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a kormányzat az elmúlt tíz év során 99 céggel kötött támogatási megállapodást, amelyek nyomán 510 milliárd forintnyi értékben valósulhattak meg beruházások, nagyjából 23 ezer munkahelyet bebiztosítva.
Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?