950 dolgozó kerül lapátra a Flextronics Magyarországnál
A Flextronics Magyarország 950 ember elbocsátását jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaügyi központnak - közölte a társaság. A Flextronics illetékese elmondta: 950 a maximálisan elbocsátandók száma, ha azonban új megrendelések érkeznek a nyíregyházi gyárhoz, akkor ennek megfelelően kevesebb embert küldenek el. A nyíregyházi gyárban jelenleg mintegy 2.000 embert foglalkoztat a Flextronics úgy, hogy tavaly a második félévben gyakorlatilag a most maximálisan elbocsátandók számával bővítette az alkalmazottak táborát. A munkások felvétele és elbocsátása közötti rövid időszakkal kapcsolatban a Flextronics közölte, hogy a termelés szezonális. Az ingadozás pedig attól függ, hogy a megrendelők mikor, mennyi termék előállítását rendelik meg a gyártól. A nyíregyházi gyár kapacitásáról részleteket nem közölt a Flextronics, csupán annyit árul el, hogy háztartási és irodai elektronikai termékek előállítása történik a kelet-magyarországi egységben. Temesfalvi Miklós, a szabolcsi munkaügyi központ igazgatója elmondta: a Flextronics nyíregyházi gyára a csoportos létszámleépítés ütemezését is bejelenti majd a szervezetnek. Hozzátette: az amerikai tulajdonú cég a Munkaügyi Törvény előírásai szerint hajtja végre a 950 dolgozó elbocsátását.
A munkások felvétele és elbocsátása közötti rövid időszakkal kapcsolatban a Flextronics közölte, hogy a termelés szezonális. Az ingadozás pedig attól függ, hogy a megrendelők mikor, mennyi termék előállítását rendelik meg a gyártól. A nyíregyházi gyár kapacitásáról részleteket nem közölt a Flextronics, csupán annyit árul el, hogy háztartási és irodai elektronikai termékek előállítása történik a kelet-magyarországi egységben.
Temesfalvi Miklós, a szabolcsi munkaügyi központ igazgatója elmondta: a Flextronics nyíregyházi gyára a csoportos létszámleépítés ütemezését is bejelenti majd a szervezetnek. Hozzátette: az amerikai tulajdonú cég a Munkaügyi Törvény előírásai szerint hajtja végre a 950 dolgozó elbocsátását.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?