A cél a gazdaságvédelem és a munkahelyek megőrzése - ismertették a 2021-es költségvetést

A kormány létrehozta az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapot, háromszori emelést kapnak a nyugdíjasok.

A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentben kedden, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét. A büdzsé, szavai szerint kiemelt feladatként kezeli az emberek védelmét, és választ ad a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági kihívásokra. Kiemelt helyen van a családok védelme, a gazdaság újraindítása és az ország biztonsága - fűzte hozzá.

A hajót a rakomány és nem az utasok kidobásával kell megmenteni, így a kormány nem megszorításokkal, hanem segítségnyújtással reagált a válságra - hangsúlyozta, és megerősítette, továbbra is cél a teljes foglalkoztatottság, az adócsökkentés folytatása és a családok kiemelt támogatása. A költségvetésben a kormány 2021-re 4,8 százalékos GDP-bővüléssel számol, 3 százalékos infláció és 2,9 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiány mellett. 2021-ben az adósságráta újra 70 százalék alá kerülhet. A büdzsé összeállításánál 356 forintos euró-árfolyamot vettek alapul.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy járványügyi készültségre és a gazdaságvédelmi intézkedésekre jövőre is számottevő forrást biztosítanak. A 270 milliárd forintos központi tartalék meghaladja a GDP 0,5 százalékát, ebből a kormány rendkívüli kormányzati intézkedésekre 120 milliárd forintos, a gazdaságvédelmi programok központi tartalékaként pedig szintén 120 milliárd forintos összeggel számol, a járvány elleni védekezés központi tartaléka 30 milliárd forint. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években megerősödött gazdaság, valamint a kormányzati intézkedések együttes hatására legalább annyi munkahelyet tudnak majd a jövőben létrehozni, mint amennyit a járvány elvett.

A gazdaság védelme és újraindítása, valamint a munkahelyek megőrzése és teremtése a 2021-es költségvetésben a Gazdaságvédelmi alapra épül, amelyen keresztül 2021-ben 2555 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre. Csaknem 3000 milliárd forintos forrással egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapot is létrehoznak - közölte. A miniszter bejelentette azt is, hogy jövőre a gyermeket nevelő családok támogatására 2295 milliárd forintot fordítanak, és jelezte, hogy 2010 óta a családok támogatására fordított kiadásokat a 2,5-szeresére növelték, GDP-hez viszonyított, 4 százalékos arányuk a legmagasabb az EU-ban. Jövőre is folytatódik az Otthonteremtési program, a Babaváró program, növekszik a gyermekétkeztetésre fordítható támogatás összege, és teljes körűen ingyenessé válik a tankönyvellátás, valamint elindul a 13. havi nyugdíj bevezetése, erre 77 milliárd rendelkezésre, és 53 milliárdot különítettek el nyugdíjprémiumra, amelyet az 5 százalékot közelítő gazdasági növekedés mellett biztosíthatnak.

Magyarország fejlődésének fontos előfeltétele a külső és belső biztonság, ezért a honvédelemre fordítható források összege egy év alatt 30 százalékkal, 778 milliárd forintra emelkedik. Emellett a rendvédelmi kiadások is bővülnek, megközelítik a 953 milliárd forintot, 2010-hez képest a duplájára nőnek. A 2021-es költségvetésben szinte minden terület több forrással gazdálkodhat - mondta a pénzügyminiszter, és példaként említette, hogy oktatásra 2021-ben 2229 milliárd forintot fordít a kormány, csaknem 80 milliárd forinttal többet, mint az dén, emellett az egészségügyi kiadásokra és a közszféra béreire is több jut.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke - miután Varga Mihály pénzügyminisztertől átvette a büdzsé tervezetét a parlamentben - azt mondta, július 3-án vagy 6-án lehet a törvény zárószavazása. Megjegyezte, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalásában semmilyen rendkívüli változásra nem kell számítani, azt 30 órás időkeretben tárgyalják a frakciók az általános vita során.

A javaslat az államháztartás központi alrendszerének 2021. évi kiadási főösszegét 23 373, 644 milliárd forintban, bevételi főösszegét 21 882, 420 milliárd forintban, hiányát 1 491,223 milliárd forintban állapítja meg. A bevételi és kiadási főösszegeken belül a hazai működési költségvetés 2021. évi kiadási főösszege 19 721,153 milliárd forint, ami megegyezik a bevételi főösszeggel.

MTI
fotó: pixabay
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon

Rekordberuházási évről beszél a kormány: Joó István kormánybiztos szerint 2025-ben több mint 7 milliárd euró értékű új fejlesztésről... Teljes cikk

Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás és hol a probléma

Éves szinten a foglalkoztatottak száma - 20-30 ezerrel - a kereskedelem a közigazgatás az egészségügy és a mezőgazdaság területén nőtt, míg a... Teljes cikk

Lázár János: Csapataink harcban állnak

Lázár János az elmúlt napok havazása kapcsán több bejegyzésben számolt be a közlekedési ágazat rendkívüli munkájáról. A miniszter szerint a... Teljes cikk