kapubanner for mobile

A ciszterci nővérek gyümölcsfeldolgozója is kormánytámogatást kap

A kormány százhúszmillió forinttal támogatta a kismarosi ciszterci nővérek gyümölcsmanufaktúrájának fejlesztését.

A nővérek kismarosi beruházásait, köztük a manufaktúrát 2017-ben 220 millió forinttal támogatta a kormány, tavaly év végén pedig újabb támogatásról döntöttek- emlékeztetett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest megyei településen, a gyümölcsmanufaktúrában tartott tájékoztatón.

A második ütemben 120 millió forinttal segítik azt a tevékenységet, amelyet a kismarosi nővérek helyben és a Dunakanyarban kifejtenek - mondta az államtitkár. Hangsúlyozta: a szerzetesrendek jelen vannak a hitéletben, de a közösség életében is, ahol több feladatot vállalnak, és munkájukkal is szolgálják a térséget.

A ciszterci rendnél alapítása óta nagy hagyománya van a mezőgazdaságnak és a korszerű agrártechnológia alkalmazásának.

Az újjászületett gyümölcsmanufaktúra ugyanakkor nemcsak egyházi üzem, hanem gazdaság- és vidékfejlesztési terv része is, hiszen sok tucat termelőnek nyújt termékeikhez feldolgozási lehetőséget. Az itt élők generációkon keresztül bogyós gyümölcsök termesztéséből éltek, a rendszerváltást követően azonban nem volt felvásárló, feldolgozó üzem.

A korábbi években elsősorban kézműves módon készültek a "monostori ízek", kisebb mennyiségben, az új beruházás technológiájának köszönhetően azonban már jelentősebb mennyiséget tudnak előállítani. Az új manufaktúra lehetővé teszi, hogy a környék szinte minden termelőjének áruját fel tudják dolgozni, és jó minőségű alapanyagból jó minőségű élelmiszer, lekvárok, szörpök készüljenek.

A 400 négyzetméteres üzemhez 300 négyzetméteres raktár tartozik, a tervek szerint az új üzemben a gyümölcsszezon kezdetén indul el a munka, mintegy 15 tonna gyümölcsöt dolgoznak majd fel, de a kapacitás a jövőben még tovább bővül.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek