A családbarát munkahely mindenki érdeke
Vállalati óvoda, beiskolázási támogatás, üdülési kedvezmények, szabadságolási előnyök. Egyre több munkahely ismeri fel, hogy a kisgyermekes munkatársak segítése növeli az alkalmazottak motivációját, ezáltal munkavégzésének hatékonyságát is - olvasható a Világgazdaságban.
"Mind több vállalatnál figyelnek arra, hogy a szabadságolások ütemezésénél a gyereket nevelő dolgozók szempontjai érvényesüljenek elsőként" - fejtette ki Deák Andrea - Van már részvénytársaság, ahol vállalati napközit üzemeltetnek, máshol pedig egyhónapos fizetés nélküli vakációra mehetnek a gyerekes szülők, ami leginkább a pénzügyi szektorban, illetve a gyógyszergyártó cégeknél figyelhető meg.
Szavait a tapasztalatok is alátámasztják, hiszen az Erste Banknál a családos dolgozók nem csupán a pénzintézet horvátországi és balatoni nyaralójának igénylésekor élveznek előnyt, hanem mindezt kedvezményes áron tehetik, a szabadságok kiadásánál, pedig az óvodai és iskolai szünetek időpontját is figyelembe veszik. Az OTP Bank is figyelembe veszi a gyermeket nevelő dolgozók érdekeit, azzal, hogy az év elején készült szabadságolási tervnél elsőbbséget, s évente maximum 40 ezer forint értékben üdülési támogatást is kapnak.
Ugyancsak gyermekbarát lehetőség a részmunkaidős foglalkoztatás, és a távmunka támogatása. Ez utóbbi a Magyar Telekomnál mindennapos gyakorlat, sőt, a munkába való visszatérést úgy is támogatják, hogy adatbázist vezetnek a kisgyermekükkel otthon maradó munkatársak szakképzettségéről, és ha van üres pozíció, azt felajánlják a kismamáknak. A távközlési cégnél ezen kívül kedvezményes üdülés, iskolakezdési támogatás, gyermekszületési és -nevelési segély jár a kisgyermekes alkalmazottaknak. Ám, az Egis Gyógyszergyár viszi el a prímet az évente 20 ezer forintos iskolakezdési támogatásával, saját bölcsődéjével és óvodájával, melyek nyitva tartása alkalmazkodik a dolgozók munkaidejéhez. Ezen kívül Agárdon horgásztanyát, Csopakon vitorlástábort szerveznek a gyerekeknek, aki pedig mégis máshol nyaraltatja csemetéjét, ennek költségét neki - számla ellenében - 25 ezer forintig a cég megtéríti. Valamint, az elfoglalt szülő önköltségi áron igénybe veheti a vállalat napközis táborát.
Ezek a juttatások csak azoknál a cégeknél működnek, ahol jelentős a dolgozói létszám és nagy a nyereség. Ám azt a kis- és mikrovállalkozások többsége is megengedheti magának, hogy adómentes üdülési csekkel hozzájáruljon a családos dolgozók pihenéséhez - szögezi le a Világgazdaság cikke.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
- 6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről? 4 napja
- 469 új munkahely jöhet: az EU rábólintott a Hankook óriásberuházására 4 napja
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 5 napja
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 5 napja
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 2 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat 3 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 3 hete
- "Az egyetlen félelmünk a wifi" – itt vannak a robotok, amelyek akár kollégáid is lehetnek 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?