kapubanner for mobile

A DT kiemelt ügyfeleit bénítaná meg a ver.di

A Deutsche Telekom után a Nokia Siemens Networks dolgozói is tiltakozó akciókba kezdtek a tervezett leépítések miatt: kedden Németország-szerte rendkívüli üzemi gyűléseken adott hangot tiltakozásának több ezer alkalmazott. Az IG Metall szakszervezet figyelmeztetett: ha a vezetés nem vonja vissza a létszámcsökkentési terveket, akkor további lépéseket tesznek.

A tavaly létrehozott Nokia Siemens közös vállalat Németországban a tízezer munkahelyből 1900, világszerte 60 ezer munkahelyből tízezret tervez leépíteni költségtakarékosságból.

A másik nagy német távközlési vállalat, a Deutsche Telekom átalakítása körül zajló konfliktusban a ver.di szakszervezeti szövetség a hét végén új sztrájkstratégiát körvonalazott: az egész cégre kiterjedő munkabeszüntetés helyett a DT érzékeny presztizsprogramjait bénítja meg időlegesen.

Eszerint a DT vállalati ügyfelei, bankok, biztosítók, üzemek számolhatnak azzal, hogy távközlési lehetőségeik korlátozottá válnak. A magánügyfeleket a ver.di szándékosan kihagyja, mert fontos számára a lakosság szolidaritása.

A ver.di hétfőtől tart háromnapos szavazást az ügyben. A szövetség vezetése biztos abban, hogy a 75 százalékos szükséges többséget megkapják. Ezzel ez lenne az első munkaügyi konfliktus azóta, hogy a Deutsche Telekomot 12 évvel ezelőtt részvénytársasággá alakították.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek