A fiatalok foglalkoztatásáról rendeznek szemináriumot Budapesten
Háromoldalú szemináriumot tart Budapesten a fiatalok munkaerő-piaci integrációját érintő kihívásokról, valamint a foglalkoztatási helyzetük javítását célzó intézkedésekről január 11-én a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az ILO közös szervezésében megrendezett szeminárium bemutatja a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javítására irányuló ILO-, illetve EU-kezdeményezéseket, valamint a magyar kormány stratégiáit és intézkedéseit a fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása érdekében.
A szeminárium lehetőséget kínál a nemzetközi tapasztalatok, legjobb gyakorlatok megismerésére, illetve a szociális partnerek és a civilek szerepének megvitatására a fiatalok foglalkoztatási helyzetének javításában - hangsúlyozza az NGM.
A szemináriumon előadást tart Guy Ryder, az ILO főigazgatója, Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa, valamint Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár is. Részt vesznek továbbá a magyar munkavállalói, illetve munkaadói szervezetek, a fiatalok foglalkoztatása kapcsán érintett civil szervezetek, a magyar kormány, valamint a budapesti kirendeltségekkel rendelkező ENSZ szervezetek képviselői és szakértői, valamint a téma kapcsán aktív kutatók is - olvasható a közleményben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?