kapubanner for mobile

A Fidesz szerint 270 ezer család jut több pénzhez

Mintegy 270 ezer család jut több pénzhez 2014 januárjától a családi adókedvezmény kibővítése révén - jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Zsigó Róbert közölte, hogy egy olyan család, amelyben két átlagos keresetű, vagyis bruttó 230 ezer forintnyi fizetéssel rendelkező szülő legalább három gyermeket nevel, havonta 38 760 forinttal több pénzhez jut. Ugyanakkor egy család annál jobban jár, minél több gyermeket nevel. Az állam összességében 50 milliárd forintnyi bevételről mond le a javukra - tette hozzá a politikus.

A bővítés révén 270 ezer alacsony keresetű, három vagy több gyermeket nevelő, illetve egykeresős család, továbbá a gyermekeit egyedülállóként nevelő szülő az eddigieknél is több pénzhez jut. Azok ugyanis, akik a 16 százalékos személyi jövedelemadóból eddig nem tudták kimeríteni az adókedvezményt, a jövő évtől ezt megtehetik a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is.

A kormánypárt szerint az előző, baloldali ciklusban egy szalmaszálat sem nyújtottak a családoknak. Az MSZP azt mondja, hogy három éve követelik, hogy az alacsony keresetűeknél is legyen valamilyen családi adókedvezmény, de a kormány csak most hallotta meg, és csak jövőre, a választás évében vezeti be.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek