A foglalkoztatásra koncentrál a következő nagy ifjúságkutatás
Foglalkoztatási kérdések állnak majd a 2016-ban esedékes, négyévente sorra kerülő nagy ifjúságkutatás középpontjában - közölte Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár március 24-én, az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) budapesti ülésén.
Novák Katalin emlékeztetett, az ISZEF azért jött létre, hogy a kormányzati intézkedésekről a fiatalok is elmondhassák véleményüket. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett a jelenleg is zajló Rólad szól programsorozat, amelynek részeként 19 magyarországi és 5 határon túli helyszínen lépnek kapcsolatba a fiatalokkal - fűzte hozzá.
Az államtitkár szerint a fiatalok véleménye egyebek mellett a 2014-2020 között esedékes uniós források hatékony felhasználása érdekében is kiemelten fontos.
A fórum ülése az államtitkár felszólalását követően zárt ajtók mögött folytatódott.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?