A hibrid autók és a BRIC országok jelentik az autóipar jövőjét
A környezetkímélő és hatékonyságnövelő technológiai fejlesztési versenyből a plug-in hibrid autók kerülnek ki győztesként, a világ autógyártásában pedig egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) - állapítja meg a KPMG friss tanulmánya.
A felmérésbe bevont szakemberek úgy látják, hogy manapság a hosszú élettartamú és alacsony fogyasztású járműveket igényli elsősorban a piac. A vásárlói preferenciák rangsorában magas helyet foglalnak el még a biztonsági innovációk is.
Az Egyesült Államokban, Japánban, Európában, illetve a BRIC-országokban a felmérés szerint a plug-in járművek lehetnek a legkeresettebbek az elektromos autók közül. A szakemberek nagy jövőt jósolnak az üzemanyagcellás technológiának is, amelyet 69 százalékuk tekint a növekedés elengedhetetlen feltételének.
A válaszadók 76 százaléka kulcsfontosságúnak tartja a belsőégésű motorok továbbfejlesztését és optimalizálását, miközben az akkumulátoros technológiáról csak a megkérdezettek 59 százaléka nyilatkozott így.
A felmérésből kiderült, hogy míg az Egyesült Államok, az EU és Japán gyártói kétszer akkora valószínűséggel fektetnek be a belsőégésű motorok fejlesztésébe, addig a BRIC-országok sokkal jobban összpontosítanak majd az elektromos mobilitás különböző formáira, mint például a plug-in hibridekre és a tisztán akkumulátoros technológiákra.
Az elektromos autók elterjedésének a töltőállomás-hálózat hiánya szab gátat, valamint az, hogy az akkumulátorok feltöltése harminc-negyvenszer hosszabb ideig tart, mint egy belsőégésű motoros jármű tankolása, és csak 20-30 százalékát lehet megtenni vele az egy tankolással megtehető útnak. A plug-in hibrid járművek ezeket a hátrányokat hidalják át a beépített benzinmotorral, miközben megtartják az elektromos hajtásláncnak azt az előnyét, hogy sebességváltó nélkül fokozatmentesen lehet a járművet gyorsítani.
Magyarországon is a kiterjedt töltőállomás-hálózat hiánya akadályozza a plug-in járművek terjedését. Jelenleg mindössze 26 villanyautó töltőállomás működik az országban. A potenciális magyar vásárlók számára fontos döntési szempont még a telepek élettartama és a jármű ára is - idézte a tanulmány Agócs Gábort, a KPMG autóipari szektorért felelős partnerét.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret 1 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 2 hónapja
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 4 hónapja
- Hullámvölgyben az autóipar: több száz munkahelyet számolnak fel 4 hónapja
- Az e-mail és az ingázás halála? - Erre számít alfa generáció a munka világában 5 hónapja
- Digitális nomád életmód és a rugalmas munkavégzés jövője 5 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?