A Hitachi tévé-összeszerelő üzemet létesít Csehországban
A japán Hitachi 8 milliárd jenes (14,6 milliárd forint) beruházással tévé-összeszerelő üzemet épít Csehországban: az üzemben laposképernyős televíziókat szerelnek majd össze a növekvő európai igények kielégítésére. Az új létesítmény mintegy 1500 embernek ad munkát.
Az üzemet Prága északnyugati körzetében építik, a gyártás 2007 nyarán kezdődik. Induláskor havonta 80 ezer készüléket gyárt majd az üzem plazma- és folyadékkristályos képernyőkkel, és 100 ezer plazmatévé modult szerelnek össze. 2008 után a termelést a tévékészülékekből havi 200 ezerre, a plazmamodulokból 140 ezerre futtatják fel.
A legnagyobb japán elektronikai művek, a Hitachi szakértői szerint a plazmatévék az idén - a jövő március végéig tartó pénzügyi évben - csak 20 százalékkal olcsóbbodnak az előző évhez képest, és nem pedig 30 százalékkal, ahogyan korábban várták.
A Hitachi 37,32 milliárd jenes adózott eredményt ért el a márciussal zárult pénzügyi évében, 27,5 százalékkal kevesebbet az előző évi 51,5 milliárdnál. A visszaesést a veszteséges lapostévé- és merevlemezmeghajtó-részleg okozta. A folyadékkristályos képernyők is hozzájárultak a profit csökkenéséhez a meredek piaci áresés miatt. Ezeket a gondokat nem ellensúlyozták eléggé a nyereséges üzletágak, köztük az építőipari gépgyártás.
Erre a pénzügyi évre 55 milliárd jenes adózott eredményt jósolnak a cégnél azzal, hogy a lapostévék, a merevlemez-meghajtók és a folyadékkristályos képernyők a második félévtől már szintén nyereséget hoznak. A piaci elemzők ebben eredetileg kételkedtek, mivel az árak gyengék voltak és a verseny nagy ez év elején is, azonban az iparág forgalmi eredményei egyelőre jók.
A plazmatévék eladása a második negyedévben már 95 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit világszerte, a 2,2 millió darabot. A plazmaképernyős televíziók a világon eladott összes televízió 5 százalékát tették ki az első negyedévi 4 százalék után. A lapos, azaz plazma-, illetve folyadékkristályos képernyőjű tévék iránti kereslet egyre nő az árak csökkenése miatt.
A gyártók bevételében a plazmatévék eladása 57 százalékos emelkedést hozott, ugyanis a mennyiségi növekedés hatását ellensúlyozta az árcsökkenés. Ezzel együtt is az első negyedévben elért 18 százalékról a másodikban 20 százalékra nőtt a plazmatévék eladásából eredő bevételek aránya a televízió-eladás globális bevételeiben.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?