kapubanner for mobile

A kkv-k áremeléssel reagálnak az emelkedő minimálbérre

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Már az idei minimálbér-emelést is nehezen tudták kigazdálkodni a kkv-k - derül ki egy felmérésből.

A bruttó 149 ezer (nettó 900 ezer) forintos minimálbér kigazdálkodása is gondot okoz a hazai kkv-k jelentős részének - írja a Népszava a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) felmérésre hivatkozva. Januártól újabb nyolc százalékkal nő a minimálbér összege, így bruttó 161 ezer forint lesz a legkisebb adható bér. A MKIK felmérése szerint a minimálbérhez szükséges összeg kitermelése miatt a cégek 38 százaléka felemelte az árait, 32 százalékuk elhalasztotta a tervezett létszámfelvételeket, és minden negyedik cég beruházásokat halasztott el. Ezen felül a cégek 30 százaléka a minimálbérnél többet kereső alkalmazottaik fizetését is megemeli, hogy csökkentsék a bérfeszültséget. Volt olyan hely is, ahol elbocsátásokra került sor.

A kutatóintézet kiemeli, hogy ezek a reakciók jellemzően az 50 főnél kisebb, kis- és mikrovállalkozások (kkv) körében fordultak elő, melyekről előre sejthető volt, hogy gondot okoz majd nekik a minimálbér emelkedése. A felmérés eredményéből leszűrhető, hogy a cégek 54 százaléka kénytelen volt módosítani az üzleti tervén a béremelés miatt. A cikk szerint a kkv-k jelentős részét meglepetésként érte a 2018 utolsó napjaiban megkötött megállapodás. Az építőipari cégek jellemzően áremeléssel reagáltak a béremelésekre, ami az ingatlanárakban is megjelent. A kamara felmérésében 2800 céget kérdeztek meg, az adatfelvétel áprilisban történt.

Népszava
fotó: pixabay
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek