A legtöbb magyar arra számít, hogy 70 éves kora után is dolgoznia kell
Csupán minden ötödik magyar gondolja azt, hogy nem kell nyugdíjasként dolgoznia – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből. Ráadásul sokan azon sem lepődnének meg, ha 70 éves korukig, vagy még azután is munkába kellene járniuk. Pedig az időskori anyagi biztonságot nemcsak a nyugdíj melletti munkavállalás biztosíthatja, hanem például a nyugdíjpénztári megtakarítás is.
Sok magyar gondolja úgy, hogy idős korára is munkára kényszerülhet, mert nem fog kijönni az időskori ellátásából. Mindössze a lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz szüksége a nyugdíj melletti munkavállalásra – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült Pulzus felmérésből. A megkérdezettek közül legtöbben (26%) úgy vélik, hogy napi 4 órát kell majd dolgozniuk, de magas azok aránya is, akik napi 8 órás munkavégzésre számítanak nyugdíjasként. A felmérésből megállapítható, hogy azok, akiknek csak pár évük van a nyugdíjkorhatár eléréséig, inkább alkalmi munkában gondolkodnak.
Az X-generációhoz tartozó 40 és 59 év közötti válaszadók többsége (26%) teljes állású munkában gondolkodik, 20 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatásban. A fiatal válaszadók gondolják legkevésbé, hogy nem lesz szükségük a nyugdíj melletti munkavégzésre (17%), ugyanakkor közel harmaduk részmunkaidőre voksolna időskorában.
Egyre több a nyugdíjas munkavállaló
A KSH legutolsó adatai szerint az elmúlt 10 évben megnégyszereződött az idős munkavállalók száma, 2018-hoz képest pedig jelenleg kétszerannyian, közel 115 ezren dolgoznak a 65–74 éves korosztályban. A nyugdíj melletti munkavállalás oka amellett, hogy a munkaképes egészségügyi állapot javul és kitolódik, a nem megfelelő összegű nyugdíj is lehet.
A felmérés szerint leginkább a fiatalok és a nyugdíjhoz közelálló korosztály pesszimista ezen a téren: a 40 év alattiak 28 százaléka szerint még 70 év fölött is a munkahelyre fognak majd bejárni, a most 60 év körüliek fele pedig úgy gondolja, a jelenlegi nyugdíjkorhatár betöltése (65 év) után is dolgozniuk kell.
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?