A magán-nyugdíjbefizetések állami kasszába utalása ellen tüntettek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magán-nyugdíjbefizetések állami kasszába utalása ellen tüntettek civilek vasárnap Budapesten a Kossuth Lajos téren.
Csőke András, az egyik főszervező a téren összegyűlt több száz fős tömeg előtt elmondta, hogy tiltakoznak a kormány azon törvénye ellen, amely 14 hónapra az állami kasszába irányítja magán-nyugdíjpénztárakba befizetett pénzeket, illetve kezdeményezik, hogy az illetékesek kezdjenek párbeszédet a tiltakozókkal.
A demonstráció szervezői levelet is megfogalmaztak Orbán Viktornak, amelyben arra emlékeztetik a kormányfőt, hogy az intézkedés mintegy 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagot érint.
A levélben sérelmezik, hogy a kormány nem egyeztetett az érintettekkel, vagy azok képviselőivel.
Mint írták: tisztában vannak azzal, hogy nehéz helyzetben van az ország, de "elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ezt a problémát a magánpénztári tagdíjak megvonásával próbálják megoldani".
Orbán Viktort arra kérik, hogy kezdeményezze a pénztártagok érdekeit sértő törvény visszavonását, illetve, hogy biztosítson lehetőséget arra - egy szakértői fórum létrehozásával -, hogy független szakemberek és a 3 millió pénztártag képviselői is elmondhassák véleményüket a témában.
A szervezők elmondták azt is, hogy a levelet a támogató aláírásokkal együtt hamarosan eljuttatják a címzetthez.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?