kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

A Magyar Nemzet főszerkesztője lett a Hír TV új elnöke

A Hír Televízió Rt. szerdai rendkívüli közgyűlésén az igazgatótanácsba választották a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét, Liszkay Gábort, elnökként és Gajdics Ottót, vezérigazgató helyettesként.

A Magyar Nemzet főszerkesztője lett a Hír TV új elnöke 2004. október 28. FigyelőNet, MTI A Hír Televízió Rt. szerdai rendkívüli közgyűlésén az igazgatótanácsba választották a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét, Liszkay Gábort, elnökként és Gajdics Ottót, vezérigazgató helyettesként. hirdetés A Hír Televízió közleményéből kiderül, hogy a rendkívüli közgyűlés Fazekas Csabát megerősítette vezérigazgatói tisztségében. Gajdics Ottó továbbra is a műsorokért felelős vezérigazgató-helyettesi tisztséget tölti be. A hírigazgató november elsejétől Szikszai Péter lesz. A részvénytársaság ma Kerényi Imre szerződését felmondta, egyidejűleg a Szerintem című műsort megszüntette. A Hír TV új elnöke az MTI-nek elmondta, hogy továbbra is a Magyar Nemzet napilap főszerkesztője, kiadóvezetője és tulajdonosa marad. Az elnök kiemelte, hogy a Magyar Nemzet "egy sikersztori", és talán a Hír TV tulajdonosai a személyében látnak garanciát, hogy a tévé is sikertörténet legyen.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milliárdos nyaralóból megszorítás: 60 főt küld el az MNB

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése úgy döntött, bezárja a jegybank Balatonakarattyán lévő Oktatási- és Konferenciaközpontját, ez 60 ember... Teljes cikk

Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése, amellyel a... Teljes cikk

Debrecenben új ipari park nyílt a kkv-k előtt – jön a második ütem is

A debreceni déli ipari övezetben elkészült a kis-és középvállalkozások parkja (kkv-park) első üteme, amelyet kétmilliárd forint kormányzati... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek