A MAN felvásárolja a Scaniát
Az Európai Bizottság nem gördít akadályt az elé, hogy a német MAN felvásárolja a svéd Scaniát, aminek a révén Európa vezető tehergépjármű-gyártó cége jönne létre.
A Bizottság nem szabott semmi feltételt az ügylet kapcsán, amit novemberben a Scania vezetése és legfőbb részvényese, az Investor AB azonban elutasított. A MAN a múlt héten azt közölte, hogy a jövő év január 31-ig meghosszabbította a Scaniára tett, eredetileg csak december 11-ig érvényes felvásárlási ajánlata határidejét. A MAN azzal indokolta a lépését, hogy az Európai Bizottság is december 6-ról december 20-ra halasztotta az üggyel kapcsolatos döntését.
A Scania novemberben azzal utasította el a MAN 10,3 milliárd euró átvételi ajánlatát, hogy az jelentősen alulértékeli a céget. A Scania indoklása szerint az egyesülésből eredő szinergiahatások is csak hosszú távon érvényesülnének, rövid távon erősen eltúlozta a MAN a várható hatásokat. A Scania szerint a MAN által korábban adott munkahely-garancia is hátráltatja a szinergiahatások érvényesülését.
A MAN vezérigazgatója a nyáron az IG Metall szakszervezeti szövetségnek 7 ezer munkahely megőrzését szavatolta, amiért cserébe hosszabb munkaidőben állapodtak meg a szakszervezettel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?