kapubanner for mobile

A maszkgyártással menekült meg a csődtől a szombathelyi ruhagyár

Védőmaszkok gyártásába fogott a Styl ruhagyár, így megtarthatták összes munkavállalójukat, sőt még növelniük is kellett kapacitásukat.

A HVG készített videóriportot a szombathelyi Styl ruhagyárról, mely két hete kezdett el védőmaszkokat gyártani, hogy elkerülje a csődöt. A gyár igazgatója, Radics Tibor elmondta, ők is hamar nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány okozta válság miatt. Amint beérkeztek az első megrendelések a maszkokra, onnantól kezdve mást nem is készítettek. Naponta 20 ezer darabot tudnak legyártani, ami magas szám, de az igény ennél is nagyobb a települések részéről. A maszkokat főleg önkormányzatoknak értékesítik, valamint kórházaknak adják őket adományként. Az egyik alkalmazott elmondta, mindannyian örülnek, hogy jó célért dolgozhatnak. Radics Tibor kiemelte: a maszkok gyártásán nem szeretnének nyerészkedni, olyan áron készítik őket, amiből fenn tudják tartani a gyárat. A döntés bevált, ugyanis míg sok más helyi vállalkozás a csőd szélére került, addig a Styl ruhagyár megtarthatta összes alkalmazottját, sőt, még növelnie is kellett a kapacitását.

HVG
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek