kapubanner for mobile

A MÁV-Trakció tárgyalna a sztrájkolni készülő mozdonyvezetőkkel

A MÁV-Trakció Zrt. a sztrájkfenyegetettség feloldásában érdekelt, ezért a továbbiakban is kész a tárgyalásokra a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) keretein belül - közölte a társaság pénteken az MTI kérdésére, arra reagálva, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) szerdai küldöttközgyűlése munkabeszüntetésről döntött, az első kétórás sztrájkot 2013. január 24-re hirdette meg.

A MOSZ azzal indokolta döntését, hogy a munkáltató elutasította a kollektív munkaügyi vitára tett kezdeményezését a munkakörülmények javításáról.

A MÁV-Trakció erre reagálva azt közölte, hogy a MOSZ által felvetett kérdések megtárgyalásának fóruma a Vasúti Érdekegyeztető Tanács, amely rendszeresen ülésezik a MÁV-Trakció részvételével.

A társaság az MTI-nek küldött írásos válaszában úgy fogalmaz, hogy a MÁV Csoport vezetése és munkavállalói a mindennapi feladatok mellett az utasok jobb kiszolgálására, a komfortosabb utazási körülmények megteremtésére és a színvonal emelésére koncentrálnak. A gazdasági és erőforrás-lehetőségek határain belül azonban a MÁV-Trakció vezetése a mozdonyvezetők munkakörülményeinek javítására is törekszik. A társaság a munkabékét veszélyeztető sztrájkfenyegetettség mielőbbi és kölcsönösen elfogadható feloldásában érdekelt, ezért a továbbiakban is kész a tárgyalásokra a VÉT keretein belül.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek