A menedzserek zsebébe nyúlna a német kormány
A menedzseri csúcsfizetések szigorúbb szabályozásáról hozott előzetes döntést csütörtökön a német kormány.
A még hivatalos kormányzati, illetve parlamenti jóváhagyásra váró határozatnak megfelelően a jövőben a bankok illetve vállalatok felügyelő bizottságainak az eddiginél szigorúbban kell ellenőrizniük a gazdasági, illetve pénzügyi vezetők fizetéseit, illetve juttatásait. Sőt a tervezet értelmében a felügyelő bizottságok kötelesek arra, hogy az adott bank, illetve vállalat esetleges gazdasági eredménytelenségének függvényében a menedzseri fizetéseket csökkentsék. Amennyiben ez nem történik meg, azért a felügyelő bizottságot terheli a felelősség - szögezi le a nyilvánosságra hozott tervezet.
A nagykoalíciós pártok felelős képviselői ugyanakkor nem rögzítettek felső határt a legmagasabb menedzseri fizetésekre. Értesülések szerint ezt a szociáldemokraták szorgalmazták, a konzervatívok azonban elutasították.
A tervezet a jövő héten kerül előbb a parlament illetékes bizottságai, majd a plenáris ülés elé.
A menedzseri fizetések nagyságával kapcsolatban az elmúlt hónapokban éleződött ki a vita Németországban párhuzamosan azzal, hogy ismertté vált: több pénzintézet, vállalat katasztrofális gazdasági, illetve pénzügyi helyzete ellenére vezetőik busás jövedelemhez jutottak.
A szigorúbb korlátozásokat kezdettől fogva a Német Szociáldemokrata Párt követelte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?