A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója, Christian Wolff a vállalat kecskeméti üzemének nagyszabású fejlesztéséről, az új, tisztán elektromos modellekről, és az így létrejövő új munkahelyekről is beszélt a Portfóliónak adott interjúban.
Az autóiparban zajló átalakulás egyik legnagyobb nyertese lehet Kecskemét, ahol a cégcsoport egyik legmodernebb gyártóbázisát építik fel, háromezer új munkahelyet létrehozva - mondta el Christian Wolf, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója a Portfóliónak.
A gyárigazgató kifejtette, hogy a Mercedes-Benz a jelenlegi beruházási tervének részeként összesen több mint egymilliárd eurót (több mint 380 milliárd forintot) fordít a kecskeméti telephely bővítésére. Azt is elmondta, hogy két teljesen új épület jön létre, az egyikben az új összeszerelő üzem, a másikban pedig az új karosszériaüzem kap majd helyet, és a fényezőüzem is átfogó korszerűsítésen esik át. Hozzátette, hogy a bővítéssel megnő a Mercedes-Benz kecskeméti üzemének gyártási területe, ahol az évtized közepén indul az új, tisztán elektromos meghajtású modellek gyártása.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?