A Miskolci Egyetemmel működik együtt az Apollo Tyres
Nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt keresett, versenyképes végzettséget adó képzések kialakításán dolgozik együtt Magyarországon az Apollo Tyres Hungary a Miskolci Egyetemmel a jövőben.
A gumiipar fejlődésével egyre nagyobb igény van speciális, abroncsgyártáshoz kapcsolódó oktatásra, szakokra, és az Apollo mint a terület kiemelkedő képviselője Magyarországon, szeretne részt vállalni a kiemelkedő tudású szakemberek képzésében. Az egyetem hallgatói ezért gyakorlati idejüket a gyöngyöshalászi gyárban is letölthetik, amint az elkészül. Ugyanakkor az egyetemi tervek között szerepel gumiipari technológiai szakmérnöki képzés indítása is, amely főiskolai és egyetemi végzettségű mérnökök számára biztosíthat majd lehetőséget az abroncsgyártás piacán.
- Gyöngyöshalászi gyárunkban 2017 első negyedévében indul a termelés első üteme, amelyet később bővíteni szándékozunk. A jövőt a helyi szakemberek képzésében látjuk, őket szeretnénk kollégáinknak. Nagy örömmel nézünk az együttműködés elébe, hiszen ez egy új generáció karrierjét határozhatja meg - mondta el Kannan Prabhakar, az Apollo Tyres Hungary ügyvezető igazgatója.
A Miskolci Egyetem hagyományosan magas színvonalú járműipari és a hozzá kapcsolódó képzéseit ezentúl az Apollo Tyres jelentős nemzetközi csapata is segíti majd tapasztalataival. A tervek szerint az Apollo nemcsak gyakorlati helyet biztosít majd az intézmény hallgatóinak, de az egyetemmel kötött keretszerződés lehetőséget ad arra is, hogy részt vegyen az elméleti oktatásban és a tanszéki K+F-tevékenységek megvalósításában.
Megnyitása után az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gyára évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban.
Az Apollo 2013-ban elnyerte az Év Gumiabroncs-gyártója és az Év Munkáltatója, 2014-ben pedig a Globális Fenntarthatósági Díjat. Ugyanebben az évben a legjobb munkahelynek választották az ázsiai autóalkatrész-gyártó szektorban.
Edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?