kapubanner for mobile

A munka terheinek csökkentése miatt emelkednek az árak

A kormány az szja és a munkáltatói járulék csökkentésének érdekében megemeli a fogyasztás terheit, és a jövedéki adó mértékét is, jelentette ki a kormányszóvivő.

A kormányszóvivő arra reagált, hogy a Fidesz szerint az üzemanyagok árának emelkedése azt mutatja: a kormány "nemtörődömsége", felelőtlensége miatt tovább nehezedett az emberek élete, a kabinetnek ugyanis - mint mondják - lett volna lehetősége, hogy mentességet kérjen az Európai Uniótól a jövedékiadó-emeléssel kapcsolatban, ezt azonban nem tette meg.

Szollár Domokos ismertette, hogy a foglalkoztatás ösztönzése és az egyenletesebb adóterhelés érdekében január 1-jétől a kormány megváltoztatta a személyi jövedelemadó szabályait. Az alsó adókulcsot 17 százalékra, a felső kulcsot pedig 32 százalékra csökkentette. Az alsó sávhatárt 5 millió forintra emelte, így 10-ből 9 polgár jövedelme immár a legalacsonyabb kulcs alá tartozik. Megszűnik a magánszemélyek különadója.

Egy átlag körül kereső magyar munkavállaló másfél havi fizetéssel többet visz haza 2010-ben, mint tavaly. Közölte azt is, hogy január 1-től egyúttal 5 százalékponttal csökkent a munkáltatói járulék. A tételes egészségügyi hozzájárulás és a kisadók eltörlésével pedig könnyebbé vált a munkahelyek megőrzése és újak teremtése. A vállalkozások terheinek csökkentésével javul a vállalkozások és így az ország versenyképessége is, nő a hazai teljesítmény, újra beindulhat a növekedés. Az intézkedések hatására mintegy 400 milliárd forinttal több marad a vállalkozásoknál, így könnyebben lehet munkát kínálni és vállalni. A tőkére rakodó terhek enyhítése és az egységes társasági jövedelemadóztatás bevezetése érdekében a társasági adóalap szélesítése mellett megszűnik a vállalkozások különadója.

A munka terheinek csökkentéséhez azonban szükséges volt a források előteremtése is. Mert az adócsökkentést nem ígérni, hanem végrehajtani kell - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: ezért a kormány felelősen úgy döntött, hogy a személyi jövedelemadó és a munkáltatói járulék csökkentésének érdekében megemeli a fogyasztás terheit, és megemeli a jövedéki adó mértékét is. A munka terheinek csökkentését segíti a vagyon megadóztatása is, amely egyúttal a társadalmi igazságosság jegyében, a vagyonosabbak nagyobb közteherviselését teremti meg.

A gázolaj jövedéki adójának emelése ugyanakkor uniós jogharmonizációs kötelezettség. Itt nem volt mérlegelési jogköre a kormányzatnak - jelentette ki Szollár Domokos.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek