kapubanner for mobile

A Munka törvénykönyvéről egyeztetnek

Az országos szakszervezeti konföderációk vezetőivel egyeztet csütörtökön délelőtt 9 órától az új Munka törvénykönyve tervezetéről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az MTI információi szerint az egyeztetésen a minisztérium részéről többek között Kardkovács Kolos helyettes államtitkár vesz részt, a szakszervezetek oldaláról pedig a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, és az Értelmiségi Szakszervezetei Tömörülés tárgyal.

Az érdekképviseletek több ponton kifogásolták az új Munka törvénykönyvének július végén nyilvánosságra került minisztériumi tervezetét.

Az NGM korábban azt közölte: az augusztus 5-ig tartó első konzultációs szakaszban 150 érdemi észrevétel érkezett a tervezethez, ezeket feldolgozzák, de a szakszervezetekkel és a munkaadókkal külön is tárgyalnak a javaslatokról.

A munkaadói szervezetekkel pénteken egyeztet a tárca. A kormány elé a közigazgatási egyeztetés, a javaslatok feldolgozása, és az egyeztetések után kerül a tervezet, várhatóan ősszel.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek