kapubanner for mobile

A munkaerő-piaci alap gazdálkodását is vizsgálja a MAT

Tízéves a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete, amely az idén több mint 348 milliárd forintból gazdálkodik. Az önkormányzati jellegű tripartit testület összesen 18 fős. A MAT tagjait – a kormány szakértői mellé – az Országos Érdekegyeztető Tanácsban is képviselettel rendelkező munkaadói és munkavállalói szervezetek delegálják, oldalanként hat-hat főt - írja a Világgazdaság.

A komoly érdekképviselet nem véletlen, a Munkaerő-piaci Alap (MPA) bevételeinek többsége ugyanis épp a munkaadói és a dolgozói járulékokból származik. Az előbbiek összege meghaladja a 195 milliárd forintot, míg az utóbbiaké a 89 milliárdot. A vállalkozói járulék is több mint 11 milliárd forint.

Az irányító testület céljainak hivatalos megfogalmazásában ez áll: "A MAT célja, hogy a foglalkoztatási törvényben meghatározott jogainak gyakorlásával, az mpa-val való gazdálkodáson, annak ellenőrzésén keresztül is járuljon hozzá a foglalkoztatási feszültségek mérsékléséhez, a munkanélküliség csökkentéséhez."

A testület joga például meghatározni, illetve elfogadni a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási és rehabilitációs alaprésze decentralizált keretének felhasználására vonatkozó irányelveket. Döntési joga van a csatlakozásban gazdaság-, területfejlesztést szolgáló központi programokhoz, azok finanszírozásában, illetve a közhasznú munka támogatásában. A testületnek véleményezési jogot biztosít a törvény például a munkanélküli-ellátásokra vonatkozóan, és negyedévente értékelnie kell az alap pénzeszközeinek a felhasználását is.

Ezen túlmenően a fórum szakértői vizsgálatokat kezdeményezhet az alap felhasználására vonatkozóan, illetve, hogy a jogalkotó egészítse ki vagy módosítsa a foglalkoztatást elősegítő támogatásokra vonatkozó hatályos szabályzókat.
A MAT úgy működik, mint egy nagyvállalat felügyelőbizottsága, havi ülések, szigorú beszámoltatás és rigorózus döntések jellemzik - hangsúlyozta Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. A MAT ülései nem nyilvánosak, azokon csak a testület tagjai, az oldalak szakértői, a meghívottak, valamint a testület titkárságának munkatársai vehetnek részt. A tagok megbízatása négy évre szól - írja a Világgazdaság.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek