A munkahelyi stressz csökkenti a nikotinfüggőséget?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMeglepő eredményre jutottak német kutatók egy vizsgálat során: úgy tűnik, minél nagyobb terhelés ér valakit a munkahelyén, annál alacsonyabb mértékű a nikotinfüggősége.
A vizsgálaton 197, részben súlyos állapotú szívbeteg és tüdőrákos vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos más értelmezési lehetőséget is kínál - fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója, Anna Schmidt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at).
Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés miatt nem jut idő arra, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta.
Semmiképpen nem érdemes azonban a leszokás zálogaként tekinteni a stresszre, hiszen az más egészségi kockázatokkal jár.
A BioMed Central című internetes folyóiratban megjelent tanulmány eredeti célja az volt, hogy kimutassa, mely genetikai és pszichoszociális tényezők vezetnek dohányzók és nemdohányzók esetében a betegségek kockázatának növekedéséhez.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?