kapubanner for mobile

A munkahelyteremtés és a vállalkozások támogatása a prioritás

A kormány gazdaságfejlesztési politikájában kiemelt helyen szerepel a vállalkozások támogatása, a munkahelyteremtés - hangsúlyozta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden Budapesten, az IPOSZ programalkotó, tisztújító közgyűlésén.

Hozzátette: a munkahelyeket döntően a kis- és középvállalkozások teremtik, ezért nekik ad lehetőséget a kormány gazdaságpolitikájában. V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a vidékfejlesztésben az iparosoknak is helyük van, arra biztatta a szövetség tagjait, vegyenek részt a vidékfejlesztési stratégia társadalmi vitájában, tegyenek javaslatokat.

Az NGM államtitkár kiemelte: a kormány már eddig is több intézkedést tett a vállalkozások helyzetének javítására, példaként említette, a kkv-törvényben megtiltották az állami szereplők érdekeltségét a bírságolásban, továbbá 500 milliárd forintos adminisztrációs csökkentő csomagot hirdettek meg, első körben 100 milliárd, második lépésben 400 milliárd forintos adminisztrációs terhet csökkentő intézkedéseket léptetnek életbe.

Szatmáry Kristóf kiemelte, hogy a vállalkozókat helyezték előtérbe az európai uniós fejlesztési források átstrukturálásakor is, illetve a pályázati rendszer egyszerűbbé tételekor. Az NGM államtitkár hangsúlyozta: a kormány és a kkv-szektor érdekei közösek az ország újjáépítésében.

V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a vidékfejlesztési programban megjelentek az élelmiszer-feldolgozást, illetve a turizmust támogató pályázatok, amelyeken a vidéki iparosok is indulhatnak. Hozzászólásaikban a vállalkozók szóvá tették, hogy szerintük továbbra is nehezen jutnak hozzá a fejlesztési forrásokhoz a családi- és mikro vállalkozások. Kifogásolták azt is, hogy az ellenőrzésekkor a hatóságok továbbra is a legálisan, szabályosan működő vállalkozásokat ellenőrzik, és nem foglalkoznak az illegálisan tevékenykedő cégekkel. Továbbra is élő problémának nevezték a körbetartozást, és azt, hogy olyan vállalkozások tudnak új céget alapítani és ennek égisze alatt tevékenykedni, amelyek nem tartják be a jogszabályokat, tartozásokat hagynak maguk után.

Kurucz Zsigmond, az IPOSZ tiszteletbeli örökös elnöke a közgyűlésen elmondta, szükség van a szövetség megújítására, de az alapértékeket, köztük a családi-, mikro-, és kisvállalkozások felemelkedésének segítését szem előtt kell tartani. Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt négy évben a kisiparosok, főleg az építőiparban dolgozók helyzete lehangoló volt, visszaesett a kereslet, növekedtek a rezsiköltségek.

A következő évek programjával kapcsolatban az IPOSZ elnöke kiemelte, a már kialakult szolgáltató ipartestületek a gazdasági térségek, a helyi piacok fejlesztésének elősegítéséért fognak dolgozni. Szűcs György elmondta, hogy szakképzési koordinátorok alkalmaznak a megyékben, indulnak a jogpont hálózat további működtetésére kiírt uniós pályázaton az észak-alföldi régióban összegyűjtött tapasztalataikra építve. Javasolják továbbá, hogy az iparosokat, mestereket támogassa az állam az ipari tanulók képzéséhez szükséges eszközök beszerzésében.

Szeretnék elérni azt is, hogy a duális képzés során a frissen végzett ipari tanulók számára induljon egy éves gyakornoki program, mert ez is hozzájárulna a munkahelyek megőrzéséhez. Az IPOSZ elnöke rámutatott arra is, hogy a határ menti területeken működő iparosok exportja számottevő, az árualapok és más külpiacok feltérképezésében a szövetség részt kíván venni. A Kárpát-medencei Gazdasági Térség kialakításában is aktív szerepet vállalnak - tette hozzá Szűcs György.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek