A munkahelyünk elvesztése miatt félünk leginkább
A munkahely elvesztése és az áldozattá válás lehetősége jelenti az emberek számára a legnagyobb fenyegetettséget - derült ki a Szonda Ipsos száz ember válaszait feldolgozó villámkutatásából, amely azt vizsgálta, hogy a megkérdezettek mennyire érzik fenyegetve gazdasági helyzetüket, vagyonukat, megszerzett javaikat.
A legnagyobb fenyegetettséget a munkahely elvesztése jelentheti a megkérdezettek számára (25 százalék), vagyis a gazdasági válság negatív hatása ebben a tényezőben mutatkozik meg a legkonkrétabban. Emellett lényeges fenyegető tényezőnek tűnik az áldozattá válás lehetősége is. A megélhetési bűnözés növekedését feltételezik a megkérdezettek a romló gazdasági helyzet és az elszegényedés miatt (20 százalék).
Szintén jelentős szorongáskeltő tényező a belpolitikai helyzet, itt említették a kormányválságot - ez is csökkenti az emberek biztonságérzetét (20 százalék). A bankokkal kapcsolatos aggályok is megjelentek, ami hatással lehet a fogyasztói viselkedésre (10 százalék). A betegségektől az emberek 4,8 százaléka tart.
A megoldási lehetőségek előfordulási gyakorisági sorrendje: tudatosabb, körültekintőbb magatartás a pénzügyek területén (megfelelő bankválasztás, buktatók elkerülése, üzleti partnerek leinformálása, pénzügyi ismeretek szerzése, kockázatkerülés) 17 százalék, vagyon őrzése és értékálló dolgokba való befektetés (ingatlan, alacsony de biztos kamatozás) 14 százalék, több lábon állás, második munkahely 12,5 százalék, spórolás (energiával és a szórakozásra szánt összegekkel) 10 százalék, hitelfelvétel elkerülése 9,3 százalék, banki megtakarítások 7,8 százalék.
A kutatók szerint ezek az adatok azt mutatják: a megkérdezettek különböző szintű anyagi tartalékaik mellett kellő energiával és motivációval rendelkeznek, hogy megküzdjenek a gazdasági helyzetük fenyegetettsége miatti félelmeikkel, vagyis a szorongás rávezeti őket a megoldásra, képesnek érzik magukat arra, hogy a kitűzött cél érdekében többet, jobban dolgozzanak, tudatosabban éljenek.
Csupán a megkérdezettek 3 százaléka látta kilátástalannak a helyzetet, amelyre ő maga nem tud hatást gyakorolni. Érdekes eredmény, hogy a felsorolt lehetőségek mind a személy által kivitelezhetőek, vagyis a válaszadók nem külső segítségre számítanak, hanem saját maguk óvják meg gazdasági helyzetüket, megszerzett vagyonukat.
A kutatás olyan tendenciát sugall, hogy a fogyasztói magatartás területén nemcsak tudatosabb viselkedés várható, hanem vélhetően a banki szolgáltatások iránti igények átrendeződése is. Egyfajta averzió mutatkozik a hitelekkel szemben, míg a megtakarítások vonzóvá váltak a megkérdezettek egy része számára.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 6 napja
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 6 napja
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 2 hete
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 3 hete
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 3 hete
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 3 hete
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 4 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 4 hete
- Óriási állásbörze jön Békéscsabara – itt toboroz a Vulcan Shield Global 1 hónapja
- A munkahelyi ivás kora lejárt? Átalakul, hogyan barátkoznak ma a kollégák 1 hónapja
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 1 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben